ÖSSZEHOZZA A MAGYAR ÉS SZERB MŰVÉSZET LEGIZGALMASABB KEZDEMÉNYEZÉSEIT
Zene

IGRALOM

By 8. április 2019. április 21st, 2019 No Comments

Az Igralom a dél-szerbiai Nišben alakult 2015-ben három alapító taggal: Mladen Marjanović (gitár, vokál), Dimitrije Simović (ének, basszusgitár), valamint Marko Tomović (dobok, percussion) alkotta akkor a zenekart.  A csapat már kezdetektől a nyugat-afrikai zenék felé, leginkább a Szahara desert blues muzsikái felé orientálódott hangzásában és groove-jaiban. A főbb hatások között van még a rock ’n’ roll és az alternatív zene, elsősorban a szerb new wave. Három hónapos fennállásuk után már rögzítették is első lemezüket “Wrong Kind of Acquaintances” címmel. Az albumot 2016-ban adta ki a szerbiai Rock Svirke Records. A 2018 szeptemberében megjelent második lemezük, a Sunovrat elkészítésében a Glitterbeat Records  kiadóból és a Dirtmusic zenekarból ismert Chris Eckman segédkezett. A lemez ezúttal két kiadó kooperációjában jelent meg (Ammonite Records Szerbiából, Geenger Records Horvátországból és Szlovéniából). 2018 elején Ivan Cvetković Ivši let a zenekar új dobosa, aki korábban a Fish in Oil, Popečitelji, Ti Fafa i ja, Milan Petković Trio, Alhambra zenekarokban játszott többek között.